Hogyan csaljunk PhotoShoppal - bővítsük
kompozíciónkat.
Azaz, hogyan, milyen technikákkal tudunk fotónkhoz többlettartalmat
varázsolni.
A mostani leírásban főként a csaláshoz használt PhotoShop technikákat mutatom be,
szemléltetve az eszközök használatának fortéjait.
A PhotoShop forrás fájl PhotoShop_csalas.zip
megtalálható a letöltések között.
Új réteg
1. A bejárat fotónkon a Lasszó eszközzel L jelöljük ki az ajtó
szárnyát és készítsünk belőle két új réteget: Ctrl+J kétszer. Az
elsőt töltsük ki feketével, (pl. ha a háttérszínünk fekete, akkor egyszerűen Ctrl+bal katt az első réteg kis bélyegképén, majd Ctrl+Del)
Átméretezés
2. Térjünk vissza a második ajtó rétegünkhöz és nyissuk ki az ajtót. Elsőnek picit
összenyomjuk vízszintesen a középső vezérlő négyzet (ha nem jelenik meg: Ctrl+T, Szabad átalakítás) balra mozgatásával.
Perpektíva
3. Majd Edit > Transform > Perspective (Szerkesztés >
Átalakítás > Perspektíva) és a jobb felső sarkot addig vonszoljuk lefele, amíg el nem
érjük a kívánt perspektívát. Ha ezután még széles az ajtónk, akkor ismét torzítsunk rajta
vízszintes irányban.
Maszk
4. Most töröljük az ajtókereten túllógó részét. Ctrl+Klikk az első
rétegen, majd Add layer mask (Rétegmaszk hozzáadása).
Árnyék
5. Készítsük el a megváltozott árnyékokat egy különálló rétegen úgy, hogy elsőnek egy
átmenetet csinálunk az ajtón. Tehát az Alt nyomva tartása mellett kattintunk az Új réteg
létrehozása szimbólumon Ctrl+Shift+N, és a feljövő ablakon jelöljük
be a Use Pervious Layer to Create Clipping Mask (Vágómaszk létrehozása az előző rétegből)
lehetőséget. Ezután egy fekete-fehér átmenetet készítünk a Gradient (Színátmenet) eszközzel
G a rétegünkre melyet Multiply (Szendvicspozitív) keverési módra
állítunk kb. 75%-os áttetszőség mellett.
Árnyékolás
6. Egy újabb (maszkolt) rétegen egy nagy lágy, 20%-ban áttetsző fekete ecsettel húzunk pár
finom mozdulatot az ajtón, hogy fokozzuk az árnyék drasztikusságát, majd végezetül egy 5
pixel átmérőjű és kb. 15% keménységű ecsettel végighúzzuk az ajtó alsó élét, hogy ne legyen
annyira éles a pereme.
Klónozás
7. Hozzunk létre egy újabb réteget Ctrl+Shift+N, amin elkészítjük a
belső hátteret a Clone Stamp (Klónozó bélyegző G) eszközzel. Mérete
kb. 100 pixel legyen 0% keménységgel a sample azaz a mintavétel helyének pedig adjuk meg a
Current & Bellow (Aktuális réteg és alatta) rétegeket. Így az Alt nyomva tartása mellett
kattintva az alsóbb rétegről jelöljük ki a mintát. Ha átmásoltuk a megfelelő részeket, akkor
csak egyszerűen húzzuk az elkészült rétegünket az ajtó rétege alá.
Új kompozíciós elem
8. Bővítsük a kompozíciót és tegyünk most be egy széket az ajtó mellé, és másoljuk rá a már
kivágott székünket.
Fények
9. Ne feledkezzünk meg a belső a belső fényekről sem, igazítsuk hozzá a szék megvilágítását a
Filter > Render > Lighting Effects (Szűrő > Renderelés
> Megvilágítási effektusok) használatával. Itt fehér Omni (körbe) típusú fényt használjunk
kb. 6%-os intenzitással. Igazítsunk még egy picit a fényeken, ahogy az ajtónál is tettük,
majd készítsük el a szék árnyékát.
Vetett árnyék
10. Ezzel ugyan most is csalni fogunk egy picit, de az eredmény sokkal tetszetősebb lesz. :-)
Jelöljük ki az első lábát a széknek, majd készítsünk egy új réteget és fekete háttér mellett
Ctrl+Del kombinációt üssük le. Ctrl+T és
csináljuk meg az árnyék vetülését, majd egy kevés gausian blure-el (Gauss életlenítés) mossuk
el az árnyékunk szélét (miután megszüntettük annak kijelölését: Ctrl+D)
Utómunka
11. Nagyjából kész is. Még távolítsuk el a falon levő árnyékot, ami zavarja az összképet és
vágjuk meg kicsit a kép tetejét, hogy jobban érvényesüljön a kompozíciónk.

|